Változtatom a blog külsejét időnként, hogy a magamfajta öregkori szemüveges számára is könnyen olvasható legyen.
Régebben gyakran haználtam előre kész apró fasírt gombóckákat, mondván, hogy úgysincs türelmem annyit kigombócozni. Nos lett. Kellően vizes kézzel nem ördöngősség 25-30 db apró fasírtot gyorsan összeállítani. Forró olajban pillanatok alatt kisül. Én mindössze tejben áztatott zsömlét, hagymát, fokhagymát, 1 tojást, kicsi zsemlemorzsát és sót teszek bele. Szeretem a fokhagymával, hagymával sülő hús ízét. A gombócokat aztán kétféle mártásba teszem. Az Ilának paradicsomos, a Csabinak kapros.A nagynéném,,Magdi néni, minden nap mindkét fiának külön főzött, mert a fiúk még véletlen sem szerették ugyanazt.Azt gondoltam, tán őrült. Azóta rájöttem, nem nagy ügy. Sokkal egyszerűbb megjegyezni ki mit nem szeret, mint azon gondolkodni, most vajon az étel rossz, vagy a gyerek tényleg nem éhes.
Kapormártás: A besamelhez fokhagymát, egy natúr tömlős sajtot, és egy csokor apróra vágott kaprot teszek.
Paradicsommártás:Olajon pirított hagymát, fokhagymát megszórok liszttel, felöntöm paradicsomlével, vagy pürével és vízzel. összefőzöm, és a végén apróra vágott, lehetőleg friss bazslikomot adok hozzá. (Ha gyomorégést okoz, akkor egy kis cukorral kell kisimítani. A paradicsom ugyanis nagyon savas.)