Kicsi szünet az előkészületekben.
Holnap kocsonyát főzök, és azt eszem egy hétig. Na jó, a férjem is kap belőle.Nagyon sima, egyszerű recept.Veszek hat darab disznó lábvéget. A Tescoban ahol vásárolni szoktam kettévágják, így 6. Hozzá egy nagy darab bőr, lehetőleg pecsét nélkül, egy pulyka alsócomb és sok fokhgyma.Ha nem felejtem el akkor egy-két szem borsot is dobok bele. Szeretem megbolondítani egy kis füstölt szalonna bőrrel. Ha leesszük a szalonnát a bőrről, akkor elteszem egy zacsiban a mélyhűtőbe Nigella módjára, így mindig van otthon füstölt íz. Annyira gyűjtöm a bőrőket, hogy a gyerekek által elvitt szalonnát is meghámozom.Igaz, nem kapnak egyszerre nagyot, mert még nem állnak az egyedfejlődés azon fokán, hogy a papa fincsi szalonnáját ne egyék meg együltő helyben. Szóval ezt mind felrakom kb öt liter vízben főni, jól megsózom, és hagyom legalább fél nap lassú tűzön.Akkor jó, ha a csontok kiesnek a húsból. A pulykacombot kicsontozom, és csak a szinhúst teszem a tányér aljába, majd rámerem a szigorúan lezsírozott levet.Magamnak persze a lábvégeket rakom, persze azt is szigorúan kicsontozva, ezért jó ha csak úgy " kiesik". Azt mondták a szüleim, hogy jót tesz a fogaknak, ha az ember sokat rág, de nem hiszem, hogy pont a kocsonyán kell edzeni. A fokhagymát felszeletelve teszem bele legalább 6-8 gerezdet. Olvasom a malackaraj blogon , hogy a fokhagyma nem jó összenyomva, csak vékonyra szelve , és mellette egy kép ahogy mikrotom késsel szelik. nagyon viccesen néz ki. Én biz összenyomom nyomóval minden ételbe, kivétel talán a fokhagymaleves és a kocsonya, és mégsincs harmadik szemem.