1.
A lisztet, a cukrot, a szódabikarbónát, a langyos mézet, 1 tojást, a vizet és a Kotányi Mézessütemény fűszerkeveréket egy tálban dolgozzuk jól össze, hogy sima tésztát kapjunk.2.
Hűtőszekrényben pihentessük a tésztát egy éjszakán át vagy tegyük mélyhűtőbe egy órára.3.
A tésztát ne túl vékonyra nyújtsuk ki, majd szaggassuk ki a kívánt formákat.4.
A formákat sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük, kenjük le tojással.5.
170°C-on aranysárgára sütjük.
Megjegyzés:
-
a rozsliszt helyett használhatunk sima finomlisztet is (ekkor összesen 700 g liszt kell hozzá) - ebben az esetben nem lesz olyan szép barna, de az íze ugyanolyan finom-
Hogy ne ragadjanak össze, az egyes rétegek közé tegyetek sütőpapírt!
amint kivettük a sütőből a meleg sütiket, rögtön rakjuk bele egy lezárható edénybe (ez lehet műanyag, fém, hőálló) - lényeg, hogy a saját gőze puhítsa meg!
Természetesen én változtatok kicsit a recepten , nem a fűszerkeveréket teszem bele, csak fahéjat, szerecsendiót, és egy kis szárított gyömbért. Jobb az illata, mert amúgy én nem eszem belőle.Ja, és csak a felét keverem be, mert az egész egy partraszálló hadseregnek elég. Az idén ablakosra csinálom, ami azt jelenti, hogy a csillag alakúra szaggatom, majd a közepében kicsi pogácsaszaggatóval csinálok egy lukat, és sütőpapíron a sütőben a lukba teszek egy töltetlen savanyúcukrot. A cukor sülés közben beleolvad, és olyan lesz mint egy ablak. Ehető, de a fán is jól mutat.A tésztát még forrón bekenem tojásfehérjével, majd körbeszórom szinescukorral, és úgy teszem a lábosba gőzölődni.
Hozzávalók:
1 csomag Kotányi Mézessütemény fűszerkeverék
550 g rozsliszt
150 g búzaliszt
70 g cukor
4 g szódabikarbóna
1 tojás a tészta kenéséhez
1 tojás a tésztába
30 ml víz
650 g méz
Elkészítés: